Drága Csibéim!:)
Aki volt olyan drága, és benézett a legújabb blogomba, annak nagyon-nagyon köszönöm!:) Aki viszont csak most olvas először tőlem, a többi blogomba is bekukkanthat:) A prológust imádtam írni, remélem, Nektek is tetszett! Viszont, az első rész mindig kritikus, és jól jönne, ha néhányan írnátok egy gyors véleményt róla:)
U.i.: iratkozzatok fel, ha tetszik!<3
Puszi-pacsi: Kata xxx
Hope szemszöge
Fél óra kőkemény autóút után már kezdtek feltűnni keresett kis városka legelső házai.
- Jézusom, ez már a házuk?- ült fel Em, aki eddig halál kényelmesen terpeszkedett mellettem.
- Ühüm- szólt hátulról Camille.
- De izgi- kuncogott Cat.
- Úúú, de jó lesz- nevettem fel boldogan, és lekanyarodtam, amerre Cam mutatta.
Oké, igazából Camille szülei ismerősének a háza udvarában fogunk sátrazni. Valójában halál nyugodtan mehettünk volna a házukba is, mert elfértünk volna (az egész város legnagyobb háza), de mi izgibbnek találtuk, ha lesátrazunk (a szintén nem kicsi) udvarukban. Camille ügyesen lecsapta pár srác elől a helyet, akik szintén ide pályáztak. Mikor megkérdeztük, hogy sikerült neki, lazán csak azt mondta: "tudok valamit, amit más nem." Szóval használhatjuk a házat (fürdő, konyha), amikor csak akarjuk, de hivatalosan a sátorban "lakunk", ugyebár.
Leparkoltunk a ház előtt.
- Nem azt mondtad, hogy már nem lesz itt senki, mire megjövünk?- összevont szemöldökkel néztem egy sötétkék autóra, ami mellettünk állt.
- Elvileg nincs is- feltolta a napszemcsijét vörös hajára.
- Mindegy, vigyük be a sátrat, aztán utána majd a ruháinkat is bevisszük- szállt ki először a kocsiból Emily, mi pedig követtük a példáját.
Tikkasztó volt kint a hőség, amit, ugye a légkondis autóban egyáltalán nem érzékeltünk. Olyan tizenegy felé járhatott az idő, mi pedig megpróbáltuk kirántani a sátrat. Aha.
- Cam, az istenért!- kiáltotta el magát Emily.- Vedd már le azt az átkozott bőröndöt.
- Nem bírom- vágott vissza.
- Beszorult ez a szar- lihegtem kifulladva. Bárhogyan is feszegettük, Cam lila bőröndje viszont rendesen beakadt valamibe.
- Oké. Egyszerre- lépett mellénk Cat.
Megragadtuk a bőröndöt, és egyszerre kezdtük el húzni (pontosabban rángatni). Cam bőröndje kezdett meglazulni.
- Mi az anyám kínja van ebben?- dörmögtem.
Camille bőröndje olyan nehéz volt, mint az ólom- hogy finoman fogalmazzak.
- Ah, mit hoztam?- nyögött fel Cam is.- Na, még egyszer.
Újból nekirugaszkodtunk, fújtatva, lihegve, káromkodva próbáltuk kirántani a bőröndöt, az azonban nem szeretett volna kijönni. Viszont, amikor már feladtuk volna, kattant egyet (valami), és a bőrönd nagy erővel kivágódott az autóból...mi meg hátra.
- Anyám- nyögtem fel, Camille 150 kilós bőröndje alatt.
Nagy nehezen kimásztunk alóla, és a nyakunkba vettük a sátrat.
- A többiért majd jöjjünk vissza- mondta Em.
Némán egyetértettünk, amikor röhögésre lettünk figyelmesek. FIÚ röhögésre.
- Azt hittem, nincs itt senki- kerekedtek el Cam szemei.
Kisebb idegrángással trappoltunk be az udvarba. Még a nyakunkon is sátor kellékek lógtak, amikor az udvar másik végében megpillantottunk egy sátrat, ami körül négy fiú üldögélt, érkezésünkre pedig felénk pillantottak.
- Mi a...- reflexből leejtettem a sátorrudakat, amik ráestek a lábamra.- Basszus!
- Direkt megkértem Rob-ot, hogy mást ne engedjen ide!- fújtatott Camille, és kiviharzott az udvarból, valószínűleg a telefonjáért. Nekem éppen fájdalmaim voltak, valahol a lábfejem környékén, úgyhogy nem igazán nehezedtem rá a jobb lábamra.
- Cam, teljesen mindegy!- kiáltottam utána.- Ne rántsd azt le!
Aztán csattanás. Majd Camille hangos káromkodása.
- Azt hittem, nincs itt senki- kerekedtek el Cam szemei.
Kisebb idegrángással trappoltunk be az udvarba. Még a nyakunkon is sátor kellékek lógtak, amikor az udvar másik végében megpillantottunk egy sátrat, ami körül négy fiú üldögélt, érkezésünkre pedig felénk pillantottak.
- Mi a...- reflexből leejtettem a sátorrudakat, amik ráestek a lábamra.- Basszus!
- Direkt megkértem Rob-ot, hogy mást ne engedjen ide!- fújtatott Camille, és kiviharzott az udvarból, valószínűleg a telefonjáért. Nekem éppen fájdalmaim voltak, valahol a lábfejem környékén, úgyhogy nem igazán nehezedtem rá a jobb lábamra.
- Cam, teljesen mindegy!- kiáltottam utána.- Ne rántsd azt le!
Aztán csattanás. Majd Camille hangos káromkodása.
- Jézusom- forgatta a szemeit Emily, és kitrappolt az utcára, Cam után.
A srácok hangos röhögése rázta a várost, én pedig a kezembe temettem az arcom. Megjöttünk.
Cam visszatért, nyomában Emily-vel.
- Rob, megbeszéltük!- rikácsolt vörös barátnőm a telefonba.
Catherine a homlokára csapott, és magában mérlegelte, hogy egy 10-es skálán mennyire kínos a helyzetünk. Szerintem simán kiütöttük a 10-et.
- Jó, mindegy, lányok- kértem csöndet, miután Camille dühöngve lecsapta a telefont, mi szerint nem járt sikerrel.- Ne tegyük még kínosabbá a megérkezésünket, oké? Inkább állítsuk fel ezt a rohadt sátrat, aztán meglátjuk, mi lesz.
- Oké- biccentett Em. Úgy éreztem, neki édes mindegy, mit csinálunk, csak legyen nyugalom.
- Rendben- sóhajtott Cat is.
- Oké, de a egyszer is meglátom Rob-ot, esküszöm...- kezdte volna Cam, de Emily, ahogy elment mellette, befogta a száját.
Végül is nevetve kezdtük el kiráncigálni a sátrat a táskájából (hogy a manóba fogjuk oda visszatenni?), aztán pedig megpróbáltuk ugyanilyen jó hangulatban össze is rakni. Senki sem fog meglepődni, ha azt mondom; egyáltalán nem sikerült.
- Ez ilyen hosszú?- lepődött meg Emily, és az eddig összerakosgatott rudakat felemelte, és tett velük egy 180°-os fordulatot, minek következtében majdnem kiszúrta a szemem.
- Vigyázz már- löktem félre a rudakat, és (továbbra is a földön guggolva) folytattam a sátor szétterítését.- Cam, rossz helyre dugod!- siettem barátnőm segítségére.- Ide nem a szürkét kell. Azt oda.
- Kalapálhatom?- Catherine megjelent, kalapáccsal a kezében, és valamit nagyon "kalapálni" akart. Már itt tudtam, hogy rossz vége lesz.
- Vigyázz a...- kezdte volna Cam, amikor Cat őrült hangosan felvisított, elejtette a kalapácsot, felállt, és bekapta a mutató ujját.
- Au- húzta el a száját.
- Édes istenem- forgatta meg a szemeit Emily.
- Em, kiszúrod a szememet!- pattant fel Camille.- Tedd már le. Mit csinálsz vele?
- Ezzel nem lehet magasat ugrani?- nézett ránk.
- Hülye, eltörik- ráztam a fejem.
- Ú, bedagadt az ujjam- méricskélte Cat az ujját, ami a kétszeresére duzzadt.
- Ahj. Gyere, szerzünk rá jeget- Cam megragadta a lány karját, és elrángatta onnan, így ketten maradtunk, Emily-vel.
- Na, ide dugjad be- fogtam meg a ponyvát azon a helyen, ahol ki volt alakítva a rúd helye.
- Oksa- Em leguggolt, és megpróbálta belerakni, de az folyton szétcsúszott.
- Juj- szisszentem fel, amikor megpróbáltam összerakni, de becsípte az ujjam.
- Az istenit- fújtatott Em, mert a lába beleakadt az egyik zsinórba.
- Öhm- köhintett mellettünk valaki, mire odakaptuk a fejünket. Egy magas, sötét hajú srác vigyorgott ránk, mellette pedig két másik állt: egy szőke, és egy barna hajú. A szőkén szürke póló volt, koptatott farmer, tornacsuka, és iszonyatosan menő piercing a szájában. A másik srácokon is hasonló szerelés volt.- Ne segítsünk?
- Össze tudjuk rakni- bizonygattam, miközben végig magamon éreztem a szőke srác tekintetét, amitől iszonyatosan zavarban voltam.
- Ja- bólintott Em, és megint megpróbáltuk végigvezetni a rudat az anyagon, ami ezúttal sikerült is, csakhogy Emily túl gyorsan tolta, amivel kis híján felnyársalt.
- Jézusom- röhögött fel a szőkés barna fiú. Az a nevetés...- Menjetek félre, majd mi megcsináljuk.
Kisebb megkönnyebbüléssel félreálltunk, gondolván, "nekik sem fog sikerülni", és már kezdtük volna a kárörvendő nevetést, amikor azt vettük észre, hogy a barna hajú srác már a szögeket kalapálja bele.
- Amúgy Nick vagyok- vigyorgott ránk a sötét hajú srác, és maga mellé mutatott.- Ez a jóképű srác pedig Nash, ott pedig Bryan kalapál, akinek jó a humora.
- Emily- mutattam nevetve Em-re.- Én Hope vagyok.
- És a két csaj?- kérdezte Nick, Cam-ék felé nézve, akik éppen akkor tértek vissza.
- A vörös Camille, a duzzadt ujjú pedig Catherine- mutatta be őket Em, mire meglöktem a karját.
- Mi történt vele?- nézett rám összevont szemöldökkel Nash.
- Kalapácsot adtunk a kezébe- legyintettem, mire a fiúk felnevettek.
Hirtelen egy magas, fekete cuccba öltözött, szőke hajú srác húzott el mellettünk, köszönés, meg minden nélkül, és bevágtatott a fiúk sátrába.
- Hát ő?- nézett utána Em.
- Áh, Dylan depressziós- rázta a fejét Nash, mire elnevettem magam.
- Miért?
- Most dobta a csaja- Bryan félredobta a kalapácsot, és Emily-re vigyorgott.
- Szegény- biggyesztettem le a számat, és azonnal együtt éreztem a nyurga sráccal, aki időközben teljesen bezárkózott a sátorba.
- Hali- lépett mellénk Cam.
- Csá- biccentettek a fiúk.
- Hogy van az ujjad?- kérdeztem Cat-től, aki elhúzta a száját, és megmutatta nekünk, mi van a vizes zsepi alatt. Ösztönösen szisszentünk fel.
- Délután mit csináltok?- nézett körbe Bryan.
- Szerintem kipakolunk- vont vállat Emily, mi pedig egyetértően bólogattunk.
- Mi lenézünk a focipályára- mondta, zsebre vágott kézzel Nash.
- Ha gondoljátok, gyertek le velünk- fejezte be Nick mosolyogva.
- Hű, ez jól hangzik- mosolyodtam el, és a lányokra néztem.
- Végül is, miért is ne?- vigyorodott el Emily.- Tök régen fociztunk.
- Soha nem fociztunk- javította ki Catherine, mire felröhögtünk.
- Mindegy- legyintett Bryan.- Csak gyertek le.
- Megpróbáljuk Dylan-t is lehurcolni- röhögött fel Nick.
- Oké. Na, de most már indítsatok, mert sosem fogunk tudni bepakolni!- hessegette el őket, egy pillanat alatt Camille.
- Majd értetek jövünk- ordított hátra Bryan, mire mindenki felröhögött.
A lányokkal újra meg újra kimentünk a hálózsákokért, párnákért, meg bőröndökért, míg végül mindent behordtunk.
- Hope, szerintem állj ide az autóval- nézett rám Cat, amikor mi tétlenül bámultuk, ahogyan Em és Camille nagy vígan elrendezgetik a ruháikat.- Hogy nekünk is legyen szekrényünk.
- Okos vagy- paskoltam meg elismerően a vállát.- Akkor ideállok vele.
Nagy békésen elindultam az autó felé. Már majdnem odaértem, amikor előugrott a bokorból, egy hatalmas, nyálkás, gusztustalan, undorító, félelmetes...
- BÉKA!- sikítottam fel, és miközben folyamatosan visítottam, 120-al rohantam vissza a sátorhoz.
- Jézusom, mi történt?- kiabáltak felénk a fiúk.
- Semmi- intette le őket Emily, és rám nézett.- Béka volt?
- Hatalmas- fintorogtam, és még a hideg is kirázott.
- Maradj itt- tolt be a sátorba Emily, és Camille-el együtt elindult, hogy "megszabaduljanak" a békától.
Úgy imádom őket. Tudják, mennyire betegesen nem bírom sem a békát, sem a siklót, sem a gyíkot, és amikor beleakadok egybe, önként felajánlják, hogy elpaterolják az útból.
- Hogy van az ujjad?- ültem le Cat mellé, aki az egyik önfelfújós matracon "haldoklott" éppen.
- Kicsit jobban- sápítozott.- De szerintem nagyobb lett.
- Olyan, mintha egy hatalmas kiflit tettél volna a helyére- meredtem az ujjára.
- Kösz- nyújtotta ki rám a nyelvét, mire felnevettünk.
Nem sokkal később Em és Camille érkezett vissza. Közölték velem, hogy "elhárították a problémát", úgyhogy be tudtam állni az autóval a sátor elé. Cat-el (ahogy tudtunk) berendezkedtünk a csomagtartóban. Viszont, eme fárasztó tevékenység után konstatáltuk, hogy rohadtul éhesek vagyunk.
- Emily, te szerencsétlen- szúrta la a szőkét a vörös.- Hogy a rákba felejthetted el a kaját? Rád volt bízva!
- Sajnálom, na- tette fel a kezeit Emily.- Nem is értem, miért én voltam a felelős érte...
- Mert én hoztam a sátrat, Camille a takarókat, Catherine pedig a párnákat- fogtam a fejem.- Emily, te vállaltad be a mai kaját.
- Nincs kaja?- kapta fel a fejét Cat, akinek szerintem csak akkor esett le a szitu.
- Oké, én el fogok ájulni- hunytam be a szemem, és erősen úgy éreztem, hallucinálok.- Ti is érzitek?
- Grill- álmodozott Emily, és felsóhajtott.
- Hogy az a...- szorította össze a fogait Camille, és a fiúkhoz kapta a fejét.- Mekkora barmok!
Mindannyian odanéztünk; a fiúk nagy vidáman grillezgettek, és mikor észrevettek minket, széles vigyorral felénk integettek.
- Mizu?- kacsintott ránk Bryan.
- Milyen köcsögök vagytok már- kiabált át Em, mire elröhögtem magam.
Kimásztunk a sátorból, és szúrós szemekkel vizslattuk, a tőlünk 15 méterre lévő srácokat.
- Miért is?- vigyorgott Nash.
- Itt illatozzátok a kajátokat, miközben mi nem tudunk mit enni- bár komoly akartam lenni, elnevettem magam.
- Tényleg?- "lepődött meg" Nick.
- Menjetek a francba- fújtatott Camille.
- Uhh, ez finom lett- rágcsált Bryan egy husit, jóízűen.
- Rosszul vagyok- legyezgettem magam, és fájdalmas arccal néztem, ahogyan falatoznak.
- Fhu, de lecsapnám őket- morgott Em, aki, ha éhes, ingerült lesz.
Tétlenül összenéztünk, és csupán szemkontaktussal megállapítottuk, hogy éhen fogunk dögleni.
- Oké- Nick letette a tányérját, és ránk vigyorgott.- Hajlandóak vagyunk meghívni titeket ebédre.
- Nem kell a szívességetek- húzta fel az orrát Camille, mire egyszerre rávisítottunk.
- Dehogynem- vágtam rá.
- Cserébe viszont- mutatott ránk Nash.- Holnap ti adtok nekünk kaját.
- Oké- mentem bele rögtön, de a többiek leragadtak.
- Nemhogy önként, és kedvesen felajánlanátok!- morogta Camille.
- Tuti megetetem őket méreggel- fortyogta Emily.
- Fáj az ujjam- nyekkent Cat, aki szerintem semmit sem hallott, ebből az egészből.
- Na, lányok- csaptam össze a tenyerem, és hatalmas megkönnyebbüléssel megindultam a fiúk felé.- Én éhes vagyok. Szóval menjünk.
Sosem jelentett problémát az ismerkedés, mivel viszonylag közvetlen ember vagyok, így zero zavartság nélkül vettem el a felém tartott tányért, Nash kezéből. Nick szedett nekem husit, Bryan pedig elém tolt egy széket.
Először Em követte a példámat, végül már mind a négyen a fiúk társaságában ettünk.
- Dylan, nem jössz kajálni?- kiabált be Nick a sátorba, teli szájjal.
- Nem vagyok éhes- jött a válasz, mire a fiúk megvonták a vállukat.
- Szegény- kapott be egy falatot Camille.
- Én nem igazán sajnálom- mondta halkan Nash, hogy ne bántsa meg vele Dylan-t.- Az egész éve egyetlen lányról szólt. Tök sokat tett érte, meg minden, miközben világos volt, hogy a lány nem gondolja komolyan.
Keserűen elhúztam a számat, és összenéztem a lányokkal.
- Hát, de ha egyszer szerelmes volt...- vontam meg a vállam, Nash pedig rám mosolygott.
- Lehetett volna okosabb.
Végül aztán csendben folytattuk az evést. Mivel első közös kajálás volt, kissé meg voltunk szeppenve, de hogyha például Bryan valami hülyeséget nyögött be, egy emberként röhögtünk fel, vagy, amikor Cat félrenyelte az üdítőt, egymást felváltva csapkodtuk a hátát.
A srácok hangos röhögése rázta a várost, én pedig a kezembe temettem az arcom. Megjöttünk.
Cam visszatért, nyomában Emily-vel.
- Rob, megbeszéltük!- rikácsolt vörös barátnőm a telefonba.
Catherine a homlokára csapott, és magában mérlegelte, hogy egy 10-es skálán mennyire kínos a helyzetünk. Szerintem simán kiütöttük a 10-et.
- Jó, mindegy, lányok- kértem csöndet, miután Camille dühöngve lecsapta a telefont, mi szerint nem járt sikerrel.- Ne tegyük még kínosabbá a megérkezésünket, oké? Inkább állítsuk fel ezt a rohadt sátrat, aztán meglátjuk, mi lesz.
- Oké- biccentett Em. Úgy éreztem, neki édes mindegy, mit csinálunk, csak legyen nyugalom.
- Rendben- sóhajtott Cat is.
- Oké, de a egyszer is meglátom Rob-ot, esküszöm...- kezdte volna Cam, de Emily, ahogy elment mellette, befogta a száját.
Végül is nevetve kezdtük el kiráncigálni a sátrat a táskájából (hogy a manóba fogjuk oda visszatenni?), aztán pedig megpróbáltuk ugyanilyen jó hangulatban össze is rakni. Senki sem fog meglepődni, ha azt mondom; egyáltalán nem sikerült.
- Ez ilyen hosszú?- lepődött meg Emily, és az eddig összerakosgatott rudakat felemelte, és tett velük egy 180°-os fordulatot, minek következtében majdnem kiszúrta a szemem.
- Vigyázz már- löktem félre a rudakat, és (továbbra is a földön guggolva) folytattam a sátor szétterítését.- Cam, rossz helyre dugod!- siettem barátnőm segítségére.- Ide nem a szürkét kell. Azt oda.
- Kalapálhatom?- Catherine megjelent, kalapáccsal a kezében, és valamit nagyon "kalapálni" akart. Már itt tudtam, hogy rossz vége lesz.
- Vigyázz a...- kezdte volna Cam, amikor Cat őrült hangosan felvisított, elejtette a kalapácsot, felállt, és bekapta a mutató ujját.
- Au- húzta el a száját.
- Édes istenem- forgatta meg a szemeit Emily.
- Em, kiszúrod a szememet!- pattant fel Camille.- Tedd már le. Mit csinálsz vele?
- Ezzel nem lehet magasat ugrani?- nézett ránk.
- Hülye, eltörik- ráztam a fejem.
- Ú, bedagadt az ujjam- méricskélte Cat az ujját, ami a kétszeresére duzzadt.
- Ahj. Gyere, szerzünk rá jeget- Cam megragadta a lány karját, és elrángatta onnan, így ketten maradtunk, Emily-vel.
- Na, ide dugjad be- fogtam meg a ponyvát azon a helyen, ahol ki volt alakítva a rúd helye.
- Oksa- Em leguggolt, és megpróbálta belerakni, de az folyton szétcsúszott.
- Juj- szisszentem fel, amikor megpróbáltam összerakni, de becsípte az ujjam.
- Az istenit- fújtatott Em, mert a lába beleakadt az egyik zsinórba.
- Öhm- köhintett mellettünk valaki, mire odakaptuk a fejünket. Egy magas, sötét hajú srác vigyorgott ránk, mellette pedig két másik állt: egy szőke, és egy barna hajú. A szőkén szürke póló volt, koptatott farmer, tornacsuka, és iszonyatosan menő piercing a szájában. A másik srácokon is hasonló szerelés volt.- Ne segítsünk?
- Össze tudjuk rakni- bizonygattam, miközben végig magamon éreztem a szőke srác tekintetét, amitől iszonyatosan zavarban voltam.
- Ja- bólintott Em, és megint megpróbáltuk végigvezetni a rudat az anyagon, ami ezúttal sikerült is, csakhogy Emily túl gyorsan tolta, amivel kis híján felnyársalt.
- Jézusom- röhögött fel a szőkés barna fiú. Az a nevetés...- Menjetek félre, majd mi megcsináljuk.
Kisebb megkönnyebbüléssel félreálltunk, gondolván, "nekik sem fog sikerülni", és már kezdtük volna a kárörvendő nevetést, amikor azt vettük észre, hogy a barna hajú srác már a szögeket kalapálja bele.
- Amúgy Nick vagyok- vigyorgott ránk a sötét hajú srác, és maga mellé mutatott.- Ez a jóképű srác pedig Nash, ott pedig Bryan kalapál, akinek jó a humora.
- Emily- mutattam nevetve Em-re.- Én Hope vagyok.
- És a két csaj?- kérdezte Nick, Cam-ék felé nézve, akik éppen akkor tértek vissza.
- A vörös Camille, a duzzadt ujjú pedig Catherine- mutatta be őket Em, mire meglöktem a karját.
- Mi történt vele?- nézett rám összevont szemöldökkel Nash.
- Kalapácsot adtunk a kezébe- legyintettem, mire a fiúk felnevettek.
Hirtelen egy magas, fekete cuccba öltözött, szőke hajú srác húzott el mellettünk, köszönés, meg minden nélkül, és bevágtatott a fiúk sátrába.
- Hát ő?- nézett utána Em.
- Áh, Dylan depressziós- rázta a fejét Nash, mire elnevettem magam.
- Miért?
- Most dobta a csaja- Bryan félredobta a kalapácsot, és Emily-re vigyorgott.
- Szegény- biggyesztettem le a számat, és azonnal együtt éreztem a nyurga sráccal, aki időközben teljesen bezárkózott a sátorba.
- Hali- lépett mellénk Cam.
- Csá- biccentettek a fiúk.
- Hogy van az ujjad?- kérdeztem Cat-től, aki elhúzta a száját, és megmutatta nekünk, mi van a vizes zsepi alatt. Ösztönösen szisszentünk fel.
- Délután mit csináltok?- nézett körbe Bryan.
- Szerintem kipakolunk- vont vállat Emily, mi pedig egyetértően bólogattunk.
- Mi lenézünk a focipályára- mondta, zsebre vágott kézzel Nash.
- Ha gondoljátok, gyertek le velünk- fejezte be Nick mosolyogva.
- Hű, ez jól hangzik- mosolyodtam el, és a lányokra néztem.
- Végül is, miért is ne?- vigyorodott el Emily.- Tök régen fociztunk.
- Soha nem fociztunk- javította ki Catherine, mire felröhögtünk.
- Mindegy- legyintett Bryan.- Csak gyertek le.
- Megpróbáljuk Dylan-t is lehurcolni- röhögött fel Nick.
- Oké. Na, de most már indítsatok, mert sosem fogunk tudni bepakolni!- hessegette el őket, egy pillanat alatt Camille.
- Majd értetek jövünk- ordított hátra Bryan, mire mindenki felröhögött.
A lányokkal újra meg újra kimentünk a hálózsákokért, párnákért, meg bőröndökért, míg végül mindent behordtunk.
- Hope, szerintem állj ide az autóval- nézett rám Cat, amikor mi tétlenül bámultuk, ahogyan Em és Camille nagy vígan elrendezgetik a ruháikat.- Hogy nekünk is legyen szekrényünk.
- Okos vagy- paskoltam meg elismerően a vállát.- Akkor ideállok vele.
Nagy békésen elindultam az autó felé. Már majdnem odaértem, amikor előugrott a bokorból, egy hatalmas, nyálkás, gusztustalan, undorító, félelmetes...
- BÉKA!- sikítottam fel, és miközben folyamatosan visítottam, 120-al rohantam vissza a sátorhoz.
- Jézusom, mi történt?- kiabáltak felénk a fiúk.
- Semmi- intette le őket Emily, és rám nézett.- Béka volt?
- Hatalmas- fintorogtam, és még a hideg is kirázott.
- Maradj itt- tolt be a sátorba Emily, és Camille-el együtt elindult, hogy "megszabaduljanak" a békától.
Úgy imádom őket. Tudják, mennyire betegesen nem bírom sem a békát, sem a siklót, sem a gyíkot, és amikor beleakadok egybe, önként felajánlják, hogy elpaterolják az útból.
- Hogy van az ujjad?- ültem le Cat mellé, aki az egyik önfelfújós matracon "haldoklott" éppen.
- Kicsit jobban- sápítozott.- De szerintem nagyobb lett.
- Olyan, mintha egy hatalmas kiflit tettél volna a helyére- meredtem az ujjára.
- Kösz- nyújtotta ki rám a nyelvét, mire felnevettünk.
Nem sokkal később Em és Camille érkezett vissza. Közölték velem, hogy "elhárították a problémát", úgyhogy be tudtam állni az autóval a sátor elé. Cat-el (ahogy tudtunk) berendezkedtünk a csomagtartóban. Viszont, eme fárasztó tevékenység után konstatáltuk, hogy rohadtul éhesek vagyunk.
- Emily, te szerencsétlen- szúrta la a szőkét a vörös.- Hogy a rákba felejthetted el a kaját? Rád volt bízva!
- Sajnálom, na- tette fel a kezeit Emily.- Nem is értem, miért én voltam a felelős érte...
- Mert én hoztam a sátrat, Camille a takarókat, Catherine pedig a párnákat- fogtam a fejem.- Emily, te vállaltad be a mai kaját.
- Nincs kaja?- kapta fel a fejét Cat, akinek szerintem csak akkor esett le a szitu.
- Oké, én el fogok ájulni- hunytam be a szemem, és erősen úgy éreztem, hallucinálok.- Ti is érzitek?
- Grill- álmodozott Emily, és felsóhajtott.
- Hogy az a...- szorította össze a fogait Camille, és a fiúkhoz kapta a fejét.- Mekkora barmok!
Mindannyian odanéztünk; a fiúk nagy vidáman grillezgettek, és mikor észrevettek minket, széles vigyorral felénk integettek.
- Mizu?- kacsintott ránk Bryan.
- Milyen köcsögök vagytok már- kiabált át Em, mire elröhögtem magam.
Kimásztunk a sátorból, és szúrós szemekkel vizslattuk, a tőlünk 15 méterre lévő srácokat.
- Miért is?- vigyorgott Nash.
- Itt illatozzátok a kajátokat, miközben mi nem tudunk mit enni- bár komoly akartam lenni, elnevettem magam.
- Tényleg?- "lepődött meg" Nick.
- Menjetek a francba- fújtatott Camille.
- Uhh, ez finom lett- rágcsált Bryan egy husit, jóízűen.
- Rosszul vagyok- legyezgettem magam, és fájdalmas arccal néztem, ahogyan falatoznak.
- Fhu, de lecsapnám őket- morgott Em, aki, ha éhes, ingerült lesz.
Tétlenül összenéztünk, és csupán szemkontaktussal megállapítottuk, hogy éhen fogunk dögleni.
- Oké- Nick letette a tányérját, és ránk vigyorgott.- Hajlandóak vagyunk meghívni titeket ebédre.
- Nem kell a szívességetek- húzta fel az orrát Camille, mire egyszerre rávisítottunk.
- Dehogynem- vágtam rá.
- Cserébe viszont- mutatott ránk Nash.- Holnap ti adtok nekünk kaját.
- Oké- mentem bele rögtön, de a többiek leragadtak.
- Nemhogy önként, és kedvesen felajánlanátok!- morogta Camille.
- Tuti megetetem őket méreggel- fortyogta Emily.
- Fáj az ujjam- nyekkent Cat, aki szerintem semmit sem hallott, ebből az egészből.
- Na, lányok- csaptam össze a tenyerem, és hatalmas megkönnyebbüléssel megindultam a fiúk felé.- Én éhes vagyok. Szóval menjünk.
Sosem jelentett problémát az ismerkedés, mivel viszonylag közvetlen ember vagyok, így zero zavartság nélkül vettem el a felém tartott tányért, Nash kezéből. Nick szedett nekem husit, Bryan pedig elém tolt egy széket.
Először Em követte a példámat, végül már mind a négyen a fiúk társaságában ettünk.
- Dylan, nem jössz kajálni?- kiabált be Nick a sátorba, teli szájjal.
- Nem vagyok éhes- jött a válasz, mire a fiúk megvonták a vállukat.
- Szegény- kapott be egy falatot Camille.
- Én nem igazán sajnálom- mondta halkan Nash, hogy ne bántsa meg vele Dylan-t.- Az egész éve egyetlen lányról szólt. Tök sokat tett érte, meg minden, miközben világos volt, hogy a lány nem gondolja komolyan.
Keserűen elhúztam a számat, és összenéztem a lányokkal.
- Hát, de ha egyszer szerelmes volt...- vontam meg a vállam, Nash pedig rám mosolygott.
- Lehetett volna okosabb.
Végül aztán csendben folytattuk az evést. Mivel első közös kajálás volt, kissé meg voltunk szeppenve, de hogyha például Bryan valami hülyeséget nyögött be, egy emberként röhögtünk fel, vagy, amikor Cat félrenyelte az üdítőt, egymást felváltva csapkodtuk a hátát.
Kaja után a lányokkal totál kifulladtunk (az evésben), bedőltünk a sátorba, és próbáltunk lenyugodni.
- Olyan tele vagyok, mint egy disznó- fuldokoltam, mire a helyzettől függetlenül mind elnevettük magunkat.
- Mindjárt ideokádok, basszus- röfögött Emily, mire hangosan felröhögtem.
- Van itt valami- Camille izomból belebökött Em hasába, mire a szőke lány felböfögött, és félő volt, valóban visszaadja az ebédet.
- Te skorbut köcsög- bégetett fel, mi meg Cat-el egymást csapkodva vihogtunk.
Na, igen. Tudniillik, hogy amikor nincs fiú a közelben, és a lányok magukra maradnak, nem szexin párna csatáznak. Olyankor esznek, böfögnek, röhögnek, vihognak, olyan zenét nyomatnak, amit amúgy társaságban sosem, és nem sminkelnek. Nehéz elhinni, és talán most jó pár illúziót összetörtem, de, ez van.
Totál kómás fejjel keltem fel. A hajam össze-vissza meredezett, a szemeim be voltak dagadva, és, mivel a lehető legkényelmetlenebb pózban sikerült elaludnom, a nyakamat alig bírtam megmozdítani. A lányok még tökéletesen ki voltak ütve, nekem viszont rémesen kellett pisilnem, szóval, miután a telefonom képernyője segítségével elrendezgettem a hajam, és kicsit megpaskolgattam az arcomat, kivánszorogtam a sátorból.
A sátorban rettentően meleg volt, kint viszont alig lehetett kibírni. Fa alá tettük a sátrat (nagy okosan), így annyira nem tűzött rá a nap, de így is félelmetesen meleg volt odabent.
Kinyújtóztattam a kezeimet, majd elsettenkedtem a fiúk sátra mellett, ahonnan nem szűrődött ki semmiféle zaj. Gőzöm sem volt, merre lehet a mosdó, úgyhogy körbejártam a házat. Kétszer is elmentem a bejárat előtt, viszont csak harmadszorra vettem észre, úgyhogy kopogás után (gondoltam, hátha van bent valaki... mondjuk elég bizarr lett volna) benyitottam. Amit először észrevettem, az a hűvösség volt. Olyan kellemesen ért, a kinti 40 fok után, hogy majdnem összeestem.
Az előszobából három ajtó nyílt, amelyekből az egyik zárva volt, nyilván azért, mert azt a helyiséget már nem használhattuk. Könnyen megtaláltam a fürdőt, majd, miután elintéztem folyó ügyeimet, benéztem az utolsó ajtó mögé is.
Egy kisebb nappali szerűség volt, két nagy kanapéval, tévével, és, ha jól láttam, egy router is szolgálatunkra állt. Volt ott egy nagy hűtő, egy mikró mellette, kések, villák, kanalak a fiókban, és néhány könyv. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és a könyvespolchoz slisszoltam.
- Hát te?
Felsikkantottam, és leejtettem a kezemben tartott könyvet.
- Nash, a frászt hoztad rám- megperdültem a tengelyem körül, és szúrós szemekkel néztem a srácra, aki hangosan nevetett.
- Ez jó volt- röhögött még mindig, én meg zavartan lehajoltam a könyvért.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdeztem, és leültem vele szemben, a másik kanapéra.
- Unatkoztam- mutatta fel a telefonját.- És te?
- Valahogy úgy- mosolyodtam el, és oldalt fordulva felhúztam a térdeimet, majd felütöttem a könyv fedelét, és elkezdtem olvasni.
Nash szótlanul telefonozott mellettem, amikor egyszer csak megszólalt.
- Lejöttök délután a pályára?
- Azt hiszem- mondtam, és újra a sorokra koncentráltam.
- Nincs messze, csak pár utcányira van innen.
- Aha- felnéztem a könyvemből. Az első, amit megpillantottam, az a velünk szemben lévő terasz volt (amit eddig nagy okosan észre se vettem), és a rajta álló motor.- Juj, itt egy moci.
- Ezzel jöttem- vont vállat Nash, mire leesett az állam.
- De menő- felálltam, és a terasz ajtajához léptem.- Nem bánod, ha...
- Nézd csak meg- intett, tekintetét le sem véve a telefonjáról.
Elhúztam az ajtót, és kiléptem a fullasztó hőségbe. Oké, nem értek a motorokhoz, így csak annyi jött le, hogy két nagy kereke van, meg kormánya, és a teteje elég menő, ilyen fényes, és volt rajta sok-sok gomb, sárga, meg piros, meg minden színű, és wao. Elég pöpec járgány volt. Mármint, annak nézett ki.
- És ez hangos?
- Eléggé- nevette el magát, és a szemem sarkából láttam, hogy kijön mellém.
- Hú, megnyomhatom ezt a gombot?- kérdeztem vigyorogva, és az ujjam már mozdult is a sárga gomb felé.
- Persze. De felrobban- azzal a lendülettel visszahúztam a kezem, és ránéztem, mire Nash borzasztó hangosan felröhögött.
- Jól van, na- nevettem én is.
- Megnyomhatod, amúgy- törölgette a szemeit, én pedig boldogan elkezdtem nyomogatni.- Komolyan bevetted?
- Neem- nevettem.- Csak fura volt, vagy na, érted.
- Persze, persze- bólogatott, megjátszva, hogy hisz nekem.
Kisebb csend után, megnyikordult a tolóajtó, mire hátrafordultunk. Nick vigyorogva nézett ránk.
- Ó. Mi folyik itt?- vonogatta a szemöldökét.
- Vicces- fintorgott felé Nash, és én is a szemeimet forgattam.
- A lányok ébredeznek, lassan induljunk szerintem- nézett rám Nick, mire mosolyogva bólintottam.
- Szerintem is indulhatunk- azzal rájuk vigyorogva visszamentem a szobába.
Mikor kinyitottam az ajtót, a szemem sarkából láttam, ahogy Nick nevetve Nash hasába bök, a srác pedig a fejét rázva elröhögi magát.
- Olyan tele vagyok, mint egy disznó- fuldokoltam, mire a helyzettől függetlenül mind elnevettük magunkat.
- Mindjárt ideokádok, basszus- röfögött Emily, mire hangosan felröhögtem.
- Van itt valami- Camille izomból belebökött Em hasába, mire a szőke lány felböfögött, és félő volt, valóban visszaadja az ebédet.
- Te skorbut köcsög- bégetett fel, mi meg Cat-el egymást csapkodva vihogtunk.
Na, igen. Tudniillik, hogy amikor nincs fiú a közelben, és a lányok magukra maradnak, nem szexin párna csatáznak. Olyankor esznek, böfögnek, röhögnek, vihognak, olyan zenét nyomatnak, amit amúgy társaságban sosem, és nem sminkelnek. Nehéz elhinni, és talán most jó pár illúziót összetörtem, de, ez van.
Totál kómás fejjel keltem fel. A hajam össze-vissza meredezett, a szemeim be voltak dagadva, és, mivel a lehető legkényelmetlenebb pózban sikerült elaludnom, a nyakamat alig bírtam megmozdítani. A lányok még tökéletesen ki voltak ütve, nekem viszont rémesen kellett pisilnem, szóval, miután a telefonom képernyője segítségével elrendezgettem a hajam, és kicsit megpaskolgattam az arcomat, kivánszorogtam a sátorból.
A sátorban rettentően meleg volt, kint viszont alig lehetett kibírni. Fa alá tettük a sátrat (nagy okosan), így annyira nem tűzött rá a nap, de így is félelmetesen meleg volt odabent.
Kinyújtóztattam a kezeimet, majd elsettenkedtem a fiúk sátra mellett, ahonnan nem szűrődött ki semmiféle zaj. Gőzöm sem volt, merre lehet a mosdó, úgyhogy körbejártam a házat. Kétszer is elmentem a bejárat előtt, viszont csak harmadszorra vettem észre, úgyhogy kopogás után (gondoltam, hátha van bent valaki... mondjuk elég bizarr lett volna) benyitottam. Amit először észrevettem, az a hűvösség volt. Olyan kellemesen ért, a kinti 40 fok után, hogy majdnem összeestem.
Az előszobából három ajtó nyílt, amelyekből az egyik zárva volt, nyilván azért, mert azt a helyiséget már nem használhattuk. Könnyen megtaláltam a fürdőt, majd, miután elintéztem folyó ügyeimet, benéztem az utolsó ajtó mögé is.
Egy kisebb nappali szerűség volt, két nagy kanapéval, tévével, és, ha jól láttam, egy router is szolgálatunkra állt. Volt ott egy nagy hűtő, egy mikró mellette, kések, villák, kanalak a fiókban, és néhány könyv. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és a könyvespolchoz slisszoltam.
- Hát te?
Felsikkantottam, és leejtettem a kezemben tartott könyvet.
- Nash, a frászt hoztad rám- megperdültem a tengelyem körül, és szúrós szemekkel néztem a srácra, aki hangosan nevetett.
- Ez jó volt- röhögött még mindig, én meg zavartan lehajoltam a könyvért.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdeztem, és leültem vele szemben, a másik kanapéra.
- Unatkoztam- mutatta fel a telefonját.- És te?
- Valahogy úgy- mosolyodtam el, és oldalt fordulva felhúztam a térdeimet, majd felütöttem a könyv fedelét, és elkezdtem olvasni.
Nash szótlanul telefonozott mellettem, amikor egyszer csak megszólalt.
- Lejöttök délután a pályára?
- Azt hiszem- mondtam, és újra a sorokra koncentráltam.
- Nincs messze, csak pár utcányira van innen.
- Aha- felnéztem a könyvemből. Az első, amit megpillantottam, az a velünk szemben lévő terasz volt (amit eddig nagy okosan észre se vettem), és a rajta álló motor.- Juj, itt egy moci.
- Ezzel jöttem- vont vállat Nash, mire leesett az állam.
- De menő- felálltam, és a terasz ajtajához léptem.- Nem bánod, ha...
- Nézd csak meg- intett, tekintetét le sem véve a telefonjáról.
Elhúztam az ajtót, és kiléptem a fullasztó hőségbe. Oké, nem értek a motorokhoz, így csak annyi jött le, hogy két nagy kereke van, meg kormánya, és a teteje elég menő, ilyen fényes, és volt rajta sok-sok gomb, sárga, meg piros, meg minden színű, és wao. Elég pöpec járgány volt. Mármint, annak nézett ki.
- És ez hangos?
- Eléggé- nevette el magát, és a szemem sarkából láttam, hogy kijön mellém.
- Hú, megnyomhatom ezt a gombot?- kérdeztem vigyorogva, és az ujjam már mozdult is a sárga gomb felé.
- Persze. De felrobban- azzal a lendülettel visszahúztam a kezem, és ránéztem, mire Nash borzasztó hangosan felröhögött.
- Jól van, na- nevettem én is.
- Megnyomhatod, amúgy- törölgette a szemeit, én pedig boldogan elkezdtem nyomogatni.- Komolyan bevetted?
- Neem- nevettem.- Csak fura volt, vagy na, érted.
- Persze, persze- bólogatott, megjátszva, hogy hisz nekem.
Kisebb csend után, megnyikordult a tolóajtó, mire hátrafordultunk. Nick vigyorogva nézett ránk.
- Ó. Mi folyik itt?- vonogatta a szemöldökét.
- Vicces- fintorgott felé Nash, és én is a szemeimet forgattam.
- A lányok ébredeznek, lassan induljunk szerintem- nézett rám Nick, mire mosolyogva bólintottam.
- Szerintem is indulhatunk- azzal rájuk vigyorogva visszamentem a szobába.
Mikor kinyitottam az ajtót, a szemem sarkából láttam, ahogy Nick nevetve Nash hasába bök, a srác pedig a fejét rázva elröhögi magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése