Hope szemszöge
A bőröndjeim útra készek voltak. Igaz, az egyik kifogott rajtam- nem akart becsukódni. Szóval, este fél tizenegykor anya is ráült, hogy be tudjam cipzározni. Azonban, mikor reggel felkeltem, már minden a legnagyobb rendben volt.
- Vigyázzatok magatokra- szorított magához anya, vagy hatodszorra, a kapuban. Apa eközben a kocsimba pakolta be a bőröndjeimet, meg a sátrat.
- 17 évesek vagyunk, anya- ráncoltam össze a szemöldököm.- Szerintem túléljük.
- Jaj, de akkor sem lehet tudni, mibe keveredtek bele.
- Istenem, anya- forgattam meg a szemeimet.- Csak sátrazni megyünk. Camille mindent lerendezett, tök jóba vannak a szülei a tulajjal.
- De akkor is: idegen város...
- Anyaa.
- Jól van, na- nevetett fel, és megint megszorongatott.- Vigyázzatok a fiúkkal.
- Nem lesznek ott fiúk- mondtam, mire összeráncolt homlokkal rám nézett.- Úgy értem, a városban biztos lesznek, de mi nem kifejezetten azért megyünk... vagyis egyáltalán nem azért megyünk. Érted, na.
- Bepakoltam a cuccokat- apa lihegve lecsapta a csomagtartót, én pedig úgy éreztem, ideje könnyes búcsút venni.
- Akkor...- húzódtam el anyától, jelezve, hogy "oké, most már elég lesz".
- Csak egy utolsó puszit- gügyögött nekem, mintha még mindig pisis lenné, majd magához húzott, és megpuszilgatta az arcom.
- Én is szeretlek, anya- mosolyodtam el, és finoman eltoltam magamtól.
- Na, gyere egy ölelésre- lépett hozzám apa, összeborzolta a hajam, és magához ölelt.- Vigyázzatok, rendben?
- Rendben- vigyorodtam el, és elhúzódtam.- De most már tényleg mennem kell. A csajok várnak rám.
- Várj!- anya beszaladt a házba, és elkiáltotta magát.- Benjamin! Gyere, és búcsúzz el a nővéredtől.
- Ó, atyám- forgattam meg a szemeimet.
Benji lépkedett le lajhár módjára a lépcsőről, megállt az alján, így pont egymásra láttunk.
- Csá- intett egyet közömbösen, és már indult volna vissza, amikor anya megragadta a karját, és kivonszolta az utcára.- Ne már anya, ez tök ciki!
- Kedvesen elköszöntél- fintorogtam neki, mire kinyújtotta rám a nyelvét.
- Mit vártál?
- Hülyegyerek.
- Liba.
- Naa, gyerekek!- szólt ránk apa.- Rendes elköszönést.
- Ne vezess részegen- nyújtotta a kezét, a szemembe nézve.
- 14 évesen ne legyél ilyen pimasz- a kezébe csaptam. Hát. Búcsú-kézfogás.
Utána még egyszer elköszöntem tőlük (megígértem, hogy vigyázok az úton, és hogy nem, nem fogok részegen autóba ülni/úszni/repülni), aztán beültem az autóba, és miután bekötöttem magam (figyeltek, na), dudáltam párat, és széles vigyorral, meg integetéssel, elhajtottam.
Mikor kifordultam a sarkon, lehúztam az ablakokat, benyomtam a rádiót, és feltekertem a hangerőt. Nevetve elkiáltottam magam. Elképesztő volt, ahogyan a szél rángatta a hajamat, miközben a rádió őrült hangosan szólt, én pedig a világ legboldogabb emberének éreztem magam.
Mikor nem sokkal később megálltam, Emily már a házuk előtt állt, egy hatalmas bőrönddel.
Kiszálltam az autóból, és miután sikítozva kiugráltuk magunkat (majdnem felnőttek módjára), megpróbáltuk betenni a cuccait.
- Em, te jó ég! Mennyi cuccot hoztál?- kérdeztem, miközben éppen megpróbáltuk begyömöszölni a sátor mellé, a katonamintás bőröndjét.
- Egy hónapra megyünk, nem?- kérdezte, és már a lábával nyomta befelé a bőröndöt. Végül pattant egyet (valami..), a bőrönd pedig becsusszant a csomagtartóba. Gyorsan rácsuktuk a csomagtartót, és bevágtuk magunkat előre.
- Akkor?- nézett rám Em, miközben feltettük a napszemcsinket. Már most fullasztó hőség volt, a nap pedig félelmetesen tűzött.
- Először Camille, aztán Catherine.
Cam vörös hajzuhataga volt az első, amit megláttunk, már az utca elején. Felénk lépkedett, maga után húzva orbitális bőröndjét.
- Te sétálva jössz?- hajolt ki Em az ablakon, ahogy Camille mellé gurultunk.
- Áh, nem, csak meggyorsítottam a folyamatot- vont vállat vigyorogva Cam.
Megálltam az autóval, és miután meghúztam a kéziféket, Emily-vel kiszálltunk a kocsiból.
- Mizu, vörös?- szorongattam meg Cam-et, aki hangosan nevetve hagyta, hogy utánam Em is megölelgesse.
- Na, oké- csapta össze a tenyerét.- Ezt lökjük be a csomagtartóba, aztán húzzunk Cat-ért.
Cam cucca hatszor nagyobb volt, mint Emily-é és az enyém együtt, úgyhogy megküzdöttünk vele. A végén egyáltalán nem maradt hely a csomagtartóban Cat cuccának.
- Te jó ég, hova tesszük a bőröndjét?- csaptam a homlokomra.
- Csak elfér valahogy- vont vállat töprengve Cam.
- Max nem hoz cuccot- vetette fel Emily, mire rámeredtünk.
- Hülye- csúszott ki a számon, mire mind elnevettük magunkat.
- Jó, mindegy- Camille felnyúlt és lecsukta a csomagtartót.- Menjünk el érte, aztán majd meglátjuk.
Betelepedtünk az autóba, és totál izgatottan becsatoltuk az öveinket. A rádió baromi hangosan üvöltött, és amint kitettem az indexet, hogy visszatérjek a forgalomba, egy csapat srác füttyögve haladt el mellettünk.
- Jó lesz ez a nyár- vigyorgott hátulról Cam, miközben szélesen mosolyogva intettünk a fiúknak.
- Azt hiszem- biccentettem, és elindultunk Catherine felé.
A felhajtón búcsúzkodott a szüleitől, amikor viszont megálltunk mellettük, nyomott nekik egy-egy puszit, és visszatessékelte őket a házba. Mikor becsukódott a szülei mögött az ajtó, nevetve szálltunk ki a kocsiból.
- Csók-ölelt végig minket, boldogan Cat.
- Na, húzzunk- Emily megragadta Cat ultra nagy (juj) bőröndjét, és megpróbálta a kocsiig ráncigálni.- Atyám, mit tettél te ebbe? Mocsok nehéz.
- Csak pár ruhát- húzta el a száját.
- Várj, kinyitom- az autó hátuljához léptem, és felnyitottam a csomagtartót. Nos. A helyzet még rosszabb volt, mint ahogy hagytuk: Camille bőröndje félrecsúszott, és konkrétan semmi hely sem maradt. Ráadásul nekem szétcsúszott a bőröndöm.
- Basszus- szisszentem fel, amikor az egyik pólóm lecsúszott az útra.- Szétszakadt a bőröndöm- állapítottam meg kedvetlenül.
- Király- lépett mögém Cat.- Amúgy hova tesszük az én cuccaimat?
- Középre- szólalt meg Cam.- Van közöttünk egy kis hely, oda tehetjük.
- Oké, de ez a bőrönd nagyobb, mint én- pásztázta a szemével Emily a bőröndöt.- Kizárt, hogy beférne oda.
- Istenem- feltoltam a napszemüvegem a hajamra, és fáradtan kifújtam a levegőt. Még el se indultunk, de máris nem úgy történtek a dolgok, ahogy akartuk.
A sátor rendben befért, ahogy hármunk bőröndje is. Csakhogy, az enyém szétszakadt, Cat bőröndjének tulajdonképpen nem volt helye, és a párnák, amik a kalaptartón voltak, a takarókkal együtt, fullasztó hőséget árasztottak. Ja, rólunk meg folyt a víz.
- Meg van- csapta össze a tenyerét Cam, mert neki ez a szokása.- Kipakoljuk Catherine ruháit, és berakjuk a kocsiba. A bőrönd meg itt marad.
- Mi? Nem hagyjuk itt a bőröndöm- hőbölgött Cat.
- Pedig, ez tűnik a legjobb megoldásnak- fújtam ki a levegőt.- És,ha megérkeztünk, meg felállítottuk a sátrat, akkor a mi cuccaink a csomagtartóban lesznek.
- Hát...- gondolkodott el Cat.- Oké. De hajtogassuk össze a dolgaimat.
Elkezdtük összehajtva középre rakni, csakhogy időközben rájöttünk, hogy piszkosul melegünk van, meg ráuntunk a monoton hajtogatásra, úgyhogy egyszerűen bedobáltuk Catherine felsőit meg nadrágjait az autóba. Utána Cat gyorsan bedobta a lakásba a cuccot, és már rohant is vissza, hogy minél előbb el tudjunk húzni.
Az autóban aztán felhúztuk az ablakokat, benyomtam a légkondit, és miközben az orromra toltam a napszemüvegem, boldogan rávigyorogtam a lányokra.
- Ne jó pofizz, menjünk- fújtatott kifulladva Em, és a kesztyűtartóba túrva elővett egy marék hajgumit.- Tessék.
Körbeadtuk a "vésztartalékokat", és felfogtuk a hajunkat. Ahogy a hűvös levegő hozzáért a nyakamhoz, majdnem elájultam, annyira megkönnyebbültem. Gyorsan kontyba fogtam a hajam, majd kiraktam az indexet. Indulás.
Cam vörös hajzuhataga volt az első, amit megláttunk, már az utca elején. Felénk lépkedett, maga után húzva orbitális bőröndjét.
- Te sétálva jössz?- hajolt ki Em az ablakon, ahogy Camille mellé gurultunk.
- Áh, nem, csak meggyorsítottam a folyamatot- vont vállat vigyorogva Cam.
Megálltam az autóval, és miután meghúztam a kéziféket, Emily-vel kiszálltunk a kocsiból.
- Mizu, vörös?- szorongattam meg Cam-et, aki hangosan nevetve hagyta, hogy utánam Em is megölelgesse.
- Na, oké- csapta össze a tenyerét.- Ezt lökjük be a csomagtartóba, aztán húzzunk Cat-ért.
Cam cucca hatszor nagyobb volt, mint Emily-é és az enyém együtt, úgyhogy megküzdöttünk vele. A végén egyáltalán nem maradt hely a csomagtartóban Cat cuccának.
- Te jó ég, hova tesszük a bőröndjét?- csaptam a homlokomra.
- Csak elfér valahogy- vont vállat töprengve Cam.
- Max nem hoz cuccot- vetette fel Emily, mire rámeredtünk.
- Hülye- csúszott ki a számon, mire mind elnevettük magunkat.
- Jó, mindegy- Camille felnyúlt és lecsukta a csomagtartót.- Menjünk el érte, aztán majd meglátjuk.
Betelepedtünk az autóba, és totál izgatottan becsatoltuk az öveinket. A rádió baromi hangosan üvöltött, és amint kitettem az indexet, hogy visszatérjek a forgalomba, egy csapat srác füttyögve haladt el mellettünk.
- Jó lesz ez a nyár- vigyorgott hátulról Cam, miközben szélesen mosolyogva intettünk a fiúknak.
- Azt hiszem- biccentettem, és elindultunk Catherine felé.
A felhajtón búcsúzkodott a szüleitől, amikor viszont megálltunk mellettük, nyomott nekik egy-egy puszit, és visszatessékelte őket a házba. Mikor becsukódott a szülei mögött az ajtó, nevetve szálltunk ki a kocsiból.
- Csók-ölelt végig minket, boldogan Cat.
- Na, húzzunk- Emily megragadta Cat ultra nagy (juj) bőröndjét, és megpróbálta a kocsiig ráncigálni.- Atyám, mit tettél te ebbe? Mocsok nehéz.
- Csak pár ruhát- húzta el a száját.
- Várj, kinyitom- az autó hátuljához léptem, és felnyitottam a csomagtartót. Nos. A helyzet még rosszabb volt, mint ahogy hagytuk: Camille bőröndje félrecsúszott, és konkrétan semmi hely sem maradt. Ráadásul nekem szétcsúszott a bőröndöm.
- Basszus- szisszentem fel, amikor az egyik pólóm lecsúszott az útra.- Szétszakadt a bőröndöm- állapítottam meg kedvetlenül.
- Király- lépett mögém Cat.- Amúgy hova tesszük az én cuccaimat?
- Középre- szólalt meg Cam.- Van közöttünk egy kis hely, oda tehetjük.
- Oké, de ez a bőrönd nagyobb, mint én- pásztázta a szemével Emily a bőröndöt.- Kizárt, hogy beférne oda.
- Istenem- feltoltam a napszemüvegem a hajamra, és fáradtan kifújtam a levegőt. Még el se indultunk, de máris nem úgy történtek a dolgok, ahogy akartuk.
A sátor rendben befért, ahogy hármunk bőröndje is. Csakhogy, az enyém szétszakadt, Cat bőröndjének tulajdonképpen nem volt helye, és a párnák, amik a kalaptartón voltak, a takarókkal együtt, fullasztó hőséget árasztottak. Ja, rólunk meg folyt a víz.
- Meg van- csapta össze a tenyerét Cam, mert neki ez a szokása.- Kipakoljuk Catherine ruháit, és berakjuk a kocsiba. A bőrönd meg itt marad.
- Mi? Nem hagyjuk itt a bőröndöm- hőbölgött Cat.
- Pedig, ez tűnik a legjobb megoldásnak- fújtam ki a levegőt.- És,ha megérkeztünk, meg felállítottuk a sátrat, akkor a mi cuccaink a csomagtartóban lesznek.
- Hát...- gondolkodott el Cat.- Oké. De hajtogassuk össze a dolgaimat.
Elkezdtük összehajtva középre rakni, csakhogy időközben rájöttünk, hogy piszkosul melegünk van, meg ráuntunk a monoton hajtogatásra, úgyhogy egyszerűen bedobáltuk Catherine felsőit meg nadrágjait az autóba. Utána Cat gyorsan bedobta a lakásba a cuccot, és már rohant is vissza, hogy minél előbb el tudjunk húzni.
Az autóban aztán felhúztuk az ablakokat, benyomtam a légkondit, és miközben az orromra toltam a napszemüvegem, boldogan rávigyorogtam a lányokra.
- Ne jó pofizz, menjünk- fújtatott kifulladva Em, és a kesztyűtartóba túrva elővett egy marék hajgumit.- Tessék.
Körbeadtuk a "vésztartalékokat", és felfogtuk a hajunkat. Ahogy a hűvös levegő hozzáért a nyakamhoz, majdnem elájultam, annyira megkönnyebbültem. Gyorsan kontyba fogtam a hajam, majd kiraktam az indexet. Indulás.
